Több mint tizenöt éve dolgozom a segítő szakmában. Szociális munkásként és gyászkísérőként naponta találkozom olyan emberekkel, akik életük egyik legnehezebb időszakát élik át. A munkám során, és a saját megéléseimen keresztül is azt látom, hogy egy veszteség után a munkába való visszatérés mindenki számára más jelentést hordoz.
Van, akinek a munka kapaszkodót jelent, mert segít kiszakadni az otthoni csendből, a magányból, a veszteség jelenlétéből, és az ismerős feladatok lehetőséget adnak arra, hogy a figyelem másra irányuljon.
Mások számára azonban éppen a visszatérés jelenti az egyik legnagyobb kihívást, úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mosolyogni az ügyfelekre, válaszolni az e-mailekre. Miközben kívülről ugyanúgy próbálnak helytállni és koncentrálni, legbelül egy rendkívül megterhelő lelki folyamat zajlik.
Amikor a gyászra gondolunk, sokszor egy közeli hozzátartozó elvesztése jut eszünkbe, ugyanakkor számos egyéb helyzetben is gyászt élhetünk át: például egy szeretett kisállat elvesztésekor, egy vetéléskor, egy súlyos betegség diagnózisakor – akár a sajátunkról, akár egy szerettünkéről van szó –, de egy költözés, válás, szakítás, munkahely elvesztése vagy anyagi helyzetünk megváltozását is gyász kísérheti.
Vérszerinti családtag halála esetén 2 nap szabadságot biztosít a munkahely. Ez segítség lehet halálesetkor a temetés körüli teendőkhöz, de a gyászunk nem ér véget ennyi idő alatt és más típusú veszteségek esetén semmilyen lehetőség nem áll rendelkezésre, miközben az érzelmi megterhelés legalább olyan jelentős lehet.
Ebben a cikkben azt járom körül, hogy mit tehetünk gyászolóként önmagunkért a munkahelyen, illetve hogyan tudnak a kollégák és a vezetők támogatást nyújtani, és milyen apró gesztusok jelenthetnek segítséget egy olyan időszakban, amikor a legnehezebb feladat végigcsinálni a napot.
Mit nevezünk gyásznak? „A szakirodalomban számos gyász-definíció található. Nézzünk ezek közül néhányat: „a veszteségre adott egyéni reakció” (Corr, Nabe és Corr, 2009, 239.); „a veszteségre adott természetes reakció” (Bonanno és mtsai, 2002, 193.); „gyásznak nevezzük azt az érzést, amelyet valamilyen érték elvesztésének az élménye vált ki belőlünk”(Kast, 2000, 8.) (idézi Benczúr, 2015, 12.o.)
Mit tehetek gyászolóként?
Amikor visszatérünk a munkahelyünkre egy veszteség után, érdemes kicsit megállni, és végiggondolni, mire lenne most szükségünk, mi jelenthet segítséget.A gyász minden ember életében másképpen jelenik meg, ezért nincs „jó vagy elvárható” módja annak, hogyan kellene éreznünk, viselkednünk. A gyász nem egy lineáris folyamat. Nem úgy működik, hogy napról napra egyre könnyebb lesz, majd hirtelen véget ér. A gyász hullámzó: lehetnek jobb napok, amikor úgy érezzük, képesek vagyunk könnyebben helytállni, jó kedvünk van, és lehetnek olyan időszakok, amikor váratlanul újra erősebben fáj.
Egy ilyen időszakban különösen fontos, hogy figyeljünk arra, mire van éppen az adott napon szükségünk, és – amennyire lehet – merjük megengedni magunknak ezeket a pillanatokat. Van, akit az egyedüllét, másokat a szeretteik közelsége segít. Ugyanígy az érzéseinknek is érdemes teret adni. Ha sírni lenne jó, sírjunk. Ha dühöt érzünk, keressünk olyan biztonságos helyet, ahol ezt megélhetjük. A gyászban sokféle, akár egymásnak ellentmondó érzéseket is átélhetünk: hiányozhat valaki, miközben haragszunk rá, vagy egyszerre érezhetünk szomorúságot és megkönnyebbülést.
Az is segíthet, ha tudatosan keresünk apró kapaszkodókat a mindennapokban. Egy csésze kedvenc tea vagy kávé, egy kedvenc takaró, egy könyv, egy séta a természetben, egy „engem megnyugtató illat” vagy egy kényelmes ruha egy pici biztonságot és megnyugvást adhat. Ha van rá lehetőséged, gyászolj úgy, ahogy neked a legjobb.
Előfordulhat, hogy valaki a munkába való visszatérés első heteiben még viszonylag jól „működik”, majd később nehezebb időszak következik. Egy évforduló, egy ünnep, egy dal, egy tárgy, egy helyszín vagy egy emlék hirtelen újra előhozhatja a veszteség érzését.
Saját magunk felé érdemes türelmesebbnek lennünk ebben az időszakban. Sok gyászoló ember érzi úgy, hogy bizonyítania kell: ugyanúgy teljesít, ugyanúgy helytáll, mint korábban, holott a veszteség feldolgozása jelentős lelki energiát igényel. Érdemes felismerni, hogy nem kell folyamatosan kompenzálnunk, és nem kell mindenáron ugyanazt a teljesítményt elvárnunk magunktól, mint korábban. Az önmagunkkal szembeni türelem, együttérzés és elfogadás a gyász fontos része.
Érdemes átgondolni azt is, hogy mit szeretnénk megosztani a munkahelyünkön. Van, aki szeretné, ha a kollégái tudnának a veszteségéről, más inkább nem mondaná el. Mindkettő rendben van. A veszteség személyes történet, ezért fontos, hogy annak megosztásáról mindig a gyászoló dönthessen.
Ha valaki semmit nem szeretne megosztani a helyzetéről, ezt is lehet egyértelműen és tisztelettel jelezni: „Most egy nagyon nehéz élethelyzetben vagyok, ezért lehet, hogy csendesebb vagyok a megszokottnál. Köszönöm az érdeklődést, de (egyelőre) nem szeretnék róla beszélni.”
Segíthet, ha egy kicsit befelé figyelünk, és megpróbáljuk átgondolni, mire van most szükségünk a munkahelyünkön, érdemes időről időre feltenni magunknak a következő kérdéseket:
A munkába való visszatérésről
- Mit jelent most számomra a munka: inkább kapaszkodó, ami segít visszatérni a hétköznapokhoz, vagy inkább megterhelés?
- Készen állok-e arra, hogy visszatérjek a korábbi munkarendhez, vagy szükségem lenne fokozatosabb visszatérésre?
- Mi az, ami most erőt ad a munkában, és mi az, ami különösen nehéz számomra?
A munkaterhelésről és feladatokról
- Vannak-e olyan munkafolyamatok vagy feladatok, amelyekből átmenetileg jobb lenne kimaradnom, amelyek most túl nagy érzelmi megterhelést jelentenek?
- Mely feladatokat tudom jelenleg biztonsággal ellátni, és melyekhez lenne szükségem átmeneti támogatásra?
- Segítene-e, ha egy időre kevesebb döntési felelősséggel járó feladatot kapnék, vagy éppen ellenkezőleg, vannak feladatok, amelyek: biztonságot és normalitást adnak számomra?
A kollégákkal és vezetővel való kapcsolatról
- Szeretném-e, hogy a kollégáim tudjanak a veszteségemről?
- Ha igen, kinek szeretném elmondani, és milyen részletességgel?
- Ki az a kolléga vagy vezető, akitől valódi támogatást tudnék elfogadni?
- Mire lenne szükségem a kollégáimtól: kérdésekre, meghallgatásra, gyakorlati segítségre vagy inkább arra, hogy a megszokott módon kezeljenek?
- Szeretném-e, ha időnként rákérdeznének, hogy vagyok, vagy inkább én szeretnék jelezni, amikor beszélni szeretnék róla?
A munkavégzés körülményeiről
- Segítene-e nekem átmenetileg a rugalmasabb munkaidő?
- Könnyebbséget jelentene-e a home office lehetősége, vagy éppen az segítene, ha rendszeresen bejárnék?
- Szükségem van-e több rövid szünetre a nap folyamán?
A saját határaimról
- Milyen jelekből veszem észre magamon, hogy túl sok a teher?
- Mikor van szükségem segítségkérésre? Tudok-e segítséget kérni és elfogadni?
- Tudom-e jelezni a környezetemnek, ha valamire most nincs kapacitásom?
- Elfogadom-e, hogy egy ideig nem feltétlenül ugyanazt a teljesítményt tudom nyújtani, mint korábban?
Ezeknek a kérdéseknek az a céljuk, hogy közelebb kerülj saját szükségleteihez, és könnyebben meg tudd fogalmazni a környezet felé, hogy mi segíthet ebben az időszakban. A gyász során változhatnak az igények, ezért ez nem egy végleges mutató.
Mit tehet a vezető és a munkahely?
A vezetők és a kollégák egyik legfontosabb feladata az, hogy ne hagyjuk egyedül a gyászolót a fájdalmával. Nem kell mindenáron elterelni a figyelmét, vagy felvidítani. A vezető sokat segíthet azzal, ha biztonságos teret teremt egy nyílt beszélgetéshez,és nem azt próbálja keresni, hogyan lehetne „megjavítani” a helyzetet.
A legfontosabb kérdések:
“Mire lenne most szükséged?”
“Mi segítene neked ebben az időszakban?”
Érdemes közösen megbeszélni azt is, hogy a csapat mit tudjon a történtekről. Ki mondja el, mit mondanak el, és kiket tájékoztatnak – ezekről minden esetben a gyászoló beleegyezésével kell dönteni. A veszteség részleteinek megosztását nem lehet automatikusan kezelni, mert ez az érintett személy története.
A vezető támogatása többféle formában megvalósulhat:
- átmeneti tehercsökkentés vagy a feladatok átrendezésének megszervezése;
- rugalmasabb munkaidő vagy home office lehetősége, amennyiben a munkakör ezt engedi;
- a szükséges távollét, betegszabadság támogatása;
- annak elfogadása, hogy a koncentráció, a memória és a teljesítmény átmenetileg csökkenhet, a gyászoló érzékenyebb lehet.
Különösen fontos, hogy a munkatárs állapotára ne csak a visszatérés első napjaiban figyeljenek, hanem hosszabb távon.
Minden munkakörnek megvannak a sajátosságai, ugyanakkor különösen megterhelő lehet a helyzet azok számára, akik segítő szakmában dolgoznak, és saját veszteségük mellett nap mint nap más emberek nehézségeivel, fájdalmával találkoznak. Ilyen esetekben – ha a gyászoló igényli – segíthet például olyan pszichológus, gyászkísérő, szupervízor, mentálhigiénés szakember vagy coach, aki a gyász támogatásában jártas.
Fontos azt is szem előtt tartani, hogy nem mindenki szeretne „különleges bánásmódot”. Van, akinek éppen az jelenti a támogatást, ha minden ugyanúgy zajlik, mint korábban. A valódi segítség abban rejlik, hogy figyelünk rá, megkérdezzük, mire van szüksége, illetve tiszteletben tartjuk a válaszát és annak időnkénti hullámzását.
A következő mondatok nem rossz szándékkal jönnek, de azt az érzést kelthetik, hogy a másik fájdalmát szeretnénk elterelni, lezárni, ezért érdemes kerülni:
- „Légy nagyon erős, minden rendben lesz!”
- „Az idő majd minden sebet begyógyít.”
- „Legalább már nem szenved.”
- „Túl kell lépned rajta.”
- „Próbálj másra gondolni.”
- „Tudom, hogy mit érzel. Amikor nekem…” és a saját történetünkbe kezdünk.
Helyette, ami támogató:
- „Nagyon sajnálom, ami történt.”
- „Ha szeretnél beszélni róla, itt vagyok.”
- „Nem tudom pontosan, mit mondjak, de melletted vagyok/ gondolok rád.”
- „Mire lenne szükséged, miben tudok segíteni?”
- Egy együttérző mosoly, rövid, őszinte érdeklődés vagy a csendes értő jelenlét is rengeteget jelenthet.
- Amennyiben közelebbi kapcsolatban vagy a kollégáddal, figyelmes gesztus lehet: egy szendvics, egy csoki vagy egy kedves üzenet. A gyászoló időnként elfelejthet enni, nincs ereje főzni és a mindennapi rutinhoz is rengeteg energiára van szüksége.
- Gyakorlati segítség is jól jöhet, amit a következőképp fogalmazhatok meg: „Főztem levest, hoztam neked is egy adagot, ha elfogadod.” „Ma átveszem helyetted a következő megbeszélést, ha szeretnéd.” „Hazafelé megyek a boltba, vegyek neked valamit?”
Tudom, hogy nem minden munkahely tud vagy akar ennyire érzékenyen reagálni a veszteségekre. Lehet, hogy mindez sokak számára utópiának tűnik. De hiszem, hogy a változás apró lépésekkel kezdődik. Egyetlen kérdéssel, egy őszinte jelenléttel vagy egy apró gesztussal indul el és talán az egyik legfontosabb dolog, amit munkahelyi közösségként adhatunk egymásnak, az annak felismerése, hogy a gyász nem tabu.
Ha úgy érzed, hogy gyászolóként segítségre van szükséged:
A gyász egy természetes folyamat, de nem kell egyedül cipelni a fájdalmát. Ha úgy érzed, hogy jól esne szakember támogatása egyénileg, bátran fordulhatsz pszichológushoz, gyászkísérőhöz, gyásztanácsadóhoz.
Magyarországon a Napfogyatkozás Egyesület rendszeresen indít veszteségfeldolgozó csoportokat. Ezek között személyes és online csoportok is elérhetők, különböző veszteségtípusokhoz igazodva. Az egyesület szakemberei edukációs programok, előadások és érzékenyítő alkalmak megtartására is felkérhetők.
Ha a gyász olyan mértékű fájdalmat okoz, hogy úgy érzed, öngyilkossági gondolataid vannak, ne maradj egyedül ezekkel az érzésekkel. Ilyen helyzetben mielőbb kérj segítséget a Mentőktől: a 112-es telefonszámon, vagy a nap 24 órájában elérhető telefonos Lelkisegély Szolgálattól a következő számon: 116-123 , vagy a további lehetőségek egyikén: Egészségvonal
Ha szeretnél többet olvasni a gyászról és a veszteségek feldolgozásáról, jó szívvel ajánlom az alábbi honlapokat, könyveket:
- www.gyaszportal.hu
- www.singer.hu
- Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászban
- Russel Friedman, John W. James: Gyógyulás a gyászból
Forrás: Benczúr, L. (2015). A gyász lélektana. In Kiss Enikő Csilla & Sz. Makó Hajnalka (szerk.), Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana (12.o.). Pécs: Pro Pannonia Kiadói Alapítvány.
Kép forrása: magnific.com
