Visszatérő rémálmom volt hosszú évekig, hogy szólnak: újra kell járnom az iskoláimat. Nem számít, hogy már felnőtt vagyok, ismét be kell ülnöm az első osztályba és szépen, komótosan végig kell csinálnom az egészet.
Nem is tudom, mi volt ebben a legrosszabb. Egyben voltam biztos: borzasztóan nyomasztó volt még csak rágondolni is.
Aztán kicseleztem magam és elkezdtem tanítani 😊
Visszaemlékszem az iskolás éveimre, látom a gyerekeimet a jelenben, ahogyan róják az oktatás különböző terepein a maguk köreit. A két idősík között eltelt több, mint 30 évben nem sok minden változott. Pontosabban, bent, a falak között állt meg az idő. Ezzel szemben kint, a világban szinte követhetetlen a változás. Megélni, értelmezni, újraértelmezni a környezetünket, magunkat és a változások (társadalmi, gazdasági, technológiai) szülte kihívásoknak megfelelni, sokszor emberpróbáló feladat.
Hogyan tudom megtalálni a biztonságot, ha körülöttem állandó változás van? Úgy például, ha reagálok ezekre a változásokra: alkalmazkodom a kihívásokhoz, frissítem a már meglévő tudásomat, új készségeket sajátítok el. Folyamatos tanulásra kényszerülünk. Jobb esetben ezt nem kényszernek éljük meg, hanem egy lehetőségnek.
A tanulás élménye nem szakad meg az iskolapad elhagyása után, jelenvaló a mindennapjainkban.
A Lifelong Learning (élethosszig tartó tanulás) fogalma az 1970-es évek óta központi helyet foglal el az oktatás- és társadalompolitikában. Különböző vetületeiről számtalan publikáció jelent meg, ezek közül egyet emelek most ki.
Az évek múlásával mi magunk is változunk: igényeink, érdeklődésünk, lehetőségeink. Hogyan tudunk teret adni ezeknek az elmozdulásoknak? Mennyire vesszük komolyan és segítjük magunkat ezen az úton?
Komoly „átkattanás” történt bennem anno, amikor már felnőttként megtapasztaltam, hogy tanulni magamért, nem kényszerből (mint anno az iskolában), hanem „csak úgy” micsoda felüdülés! Nem mások mondták meg, hogy mit és mikor, hanem bennem született meg a döntés, az érdeklődés, a motiváció. Azt hiszem, ez az élmény részben hasonlít ahhoz, mint amikor kisgyerekként teljesen természetes, hogy mindenre rákérdezünk, ami érdekel minket: figyelünk, kérdezünk, megértünk, újrakérdezünk. Az önkéntesség elve köti össze a két állapotot. Merünk. És persze felnőttként már tudatosabban észlelhetjük, ahogy a nemtudásból tudás lesz, bennünk.
Ugyanakkor azt is tapasztalhatjuk, hogy „a felnőtt tanulás nem ugyanaz, mint a gyermeké – más motiváció, más módszer.” (1) Mi is okozza az eltérést? A legmarkánsabb különbséget az okozza, hogy felnőttként igényünk van arra, hogy mit miért tanulunk, mielőtt elkezdenénk a folyamatot.
Megszületik az az élmény, hogy nemcsak tudni, hanem tanulni is, jó! Micsoda különbség ez a diákkori iskolai élményekhez képest! „A felnőtt tanuló nem akar tanulni – hanem akar valamit elérni. A tanulás csak eszköz a cél eléréséhez.” (2)
A tanulás nem fejeződik be az iskolapad elhagyásával. Valójában akkor kezdődik el.
A modern neurológiai kutatások szerint az agyunk ugyanis nem „kapcsol ki” a 18. életév után – sőt, éppen akkor kezd igazán érdekes lenni, amikor már van tapasztalatunk, kontextusunk, és tudjuk, hogy mit akarunk megtanulni – és miért. Ezt a képességet neuroplaszticitásnak hívják. „Az agy nem egy statikus szerv – hanem egy dinamikus hálózat, amelyet a tapasztalat, a gyakorlás és a tanulás alakít.” (3)
Agyunk átszervező képessége alapvető a tanulási folyamatokban. A tanulás rugalmassá tesz – képesek vagyunk gyorsan alkalmazkodni a változásokhoz. Ez növeli az önbizalmunkat és az önbecsülésünket, hiszen a „képes vagyok rá, sikerül”-érzése egy erősítő élmény.
A felnőtt tanulás legnagyobb előnye, hogy már van mire építeni.
A felnőttkori tanulás nem egy „projekt”, amit befejezel, hanem egy módszer, ahogyan nézed a világot. A tanulás nem egy „plusz teendő” – hanem egy életminőség-javító szokás, amelyet bármikor, bárhonnan, bármilyen szinten elkezdhetünk.
A felnőttkori tanulás elsősorban nem arról szól, hogy többet tudj, hanem arról, hogy jobban érezd magad, amikor valamit megcsinálsz.
És ez a legnagyobb jutalom.
Ez a folyamat – a folyamatos tanulás – nem csak tudást ad, hanem belső biztonságot is épít. Amikor látod, hogy „képes vagyok rá” – még ha kis lépésről is van szó –, az önbizalmat és kontrollérzetet kelt.
Ez a belső erő nem csak személyes, hanem védelmi páncél is a külvilág kaotikus változásai ellen:
Ha tudod, hogy tudsz tanulni, akkor nem félsz a jövőtől – mert tudod, hogy alkalmazkodni is tudsz.
Ha látod, hogy „már többet tudok”, akkor nem tehetetlennek érzed többé magad – hanem képesnek.
A tanulás folyamata megszünteti a passzív várakozást – és helyette aktív részvételt hoz: nem a változás áldozata vagy, hanem a saját fejlődésed tervezője.
Ez a belső biztonság nem azért jön, mert mindenre tudod a választ – hanem mert tudod, hogyan találod meg a választ.
Irodalom:
- Knowles, M. S. (1980). The Modern Practice of Adult Education: From Pedagogy to Andragogy. Cambridge, MA: Adult Education Company.
- Nagy, I. (2017). Andragógia: a felnőttképzés elmélete és gyakorlata. Budapest: Kalligram Kiadó.
- Merzenich, M. M. (2013). Soft-Wired: How the New Science of Brain Plasticity Can Change Your Life. Parnassus Publishing.
